Kezdőlap - archívum
2011-11-03
[+] 2011-11-06-19 Bp bajn. november
Budapest Bajnokság novemberi versenyei
2011. november 6. és 19.
Novemberben két versennyel zárul a Budapest Bajnokság is. Az Avar Kupát a Mátrában az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Szigetország Kupát pedig Csepel-szigeten rendezik.
Avar Kupa kiírás
Szigetország Kupa kiírás
2011-10-21
[+] 2011-11-1820 TTRRT Patca
Tájékozódási Túraversenyek Rendezőinek és Résztvevőinek Találkozója
2011. november 18-20.
Az idei évzáró, évértékelő összejövetel szervezését a kaposvári Zöldpontosok vállalták magukra. A korábbi években megszokott hangulatra számítunk ezúttal is. A szombat esti országos bajnokságok eredményhirdetésein túl most is több érdekes programon lesz lehetőség részt venni.
A találkozó részletes kiírása, a kapcsolódó szennai hurkafesztivál programja, és a versenyek értékelését segítő táblázat az alábbi linkekre kattintva letölthető:
TTRRT Meghívó
Hurkafesztivál
Véleménylap
2011-10-10
[+] 2011-10-22 Köztársaság és RegRecs
Köztársaság Kupa
RegReCs
2011. október 22.
Az országos bajnoki idény már végetért, ám a Budapest Bajnokság versenyei és néhány helyi verseny még jó lehetőséget adnak némi levezetésre. Az állami ünnep előtti napon két verseny közül is választhatnak a (túra)versenyezni vágyók.
Köztársaság Kupa kiírás
RegReCs kiírás
2011-09-20
[+] 2011-10-08 Mátra Kupa
Mátra Kupa
2011. október 8.
Immár szokásos módon, a Mátra Kupa zárja az idei bajnoki idényt, de talán nem csak ezért érdemes az őszi Mátrát "bójaközelből" is szemügyre venni. A versenyt követően pedig az élen végzőknek örömükben, a hátrébb végzőknek pedig pedig kárpótlásul lehet a mátraaljai borokat megkóstolni.
Mátra Kupa kiírás
Mátra Kupa eredmények
2011-09-10
[+] 2011-09-11-18-25 BB versenyek
Budapest Bajnokság szeptemberi versenyei
2011. szeptember 11., 18. és 25.
Három, szeptemberben sorra kerülő versenyre hívnak a Budapest Bajnokság szervezői minden túraverseny iránt érdeklődőt. A versenyek jellegüknél fogva kitűnő alkalmak a sportág kipróbálására, de a tapasztaltabb versenyzők is próbára tehetik tájékozódó képességüket.
2011. szeptember 11. Tajekozodas.hu Kupa kiírás
2011. szeptember 18. Hegyvidék - Optimista Kupa
2011. szeptember 25. Gémes Kupa
2011-09-10
[+] 2011-10-01 Zöldpont túraverseny
Zöldpont túraverseny
2011. október 1.
Október első szombatján a Patca környéki erdők idén is bójákkal lesznek feldíszítve. A jubileumi születésnapjukat nem régen ünneplő "zöldpontosok" így várják az arra "tévedő" túraversenyzőket.
Zöldpont túraverseny kiírás
Zöldpont túraverseny értékelés
Zölpont túraverseny eredmények
2011-08-22
[+] 2011-09-24 Zemplén Kupa
Zemplén Kupa
2011. szeptember 24.
Nem csak a híresen finom zempléni babgulyásért érdemes ellátogatni erre a családias hangulatú versenyre, hiszen a Zemplén kis országunk egyik legszebb hegyvidéke. Érdemes hát versenyzés ürügyén egy hosszú hétvégét eltölteni itt.
Zemplén Kupa kiírás
Zemplén Kupa értékelés
Zemplén Kupa eredmények
2011-08-22
[+] 2011-09-17 elSant Őszi Kupa
elSant Őszi Kupa tájékozódási hétvége
2011. szepember 17-18.
Erre a hétvégére már most érdemesnek tűnik szállást foglalni Pécsett vagy környékén, hiszen a rengeteg felkínált program csak ott alvással teljesíthető. A szombati egyéni és vasárnapi csapatverseny mellett lehetőség lesz tájfutni, tájékozódási íjászkodni és "Városi verseny"-en indulni. Legyünk elegen, hogy megvalósulhassanak a programok!
elSant Őszi Kupa kiírás
elSant Őszi Kupa értékelés
elSant Őszi Kupa eredmények
2011-08-16
[+] 2011-09-10 Eltájoló Kupa
Eltájoló Kupa
2011. szeptember 10-11.
A versenyekkel zsúfolt szeptember második hétvégéjén szombaton a csapatok, vasárnap az egyéni versenyzők mérhetik össze tudásukat a "leopárd mintás" térképek segítségével. 2010-ben az itt megrendezett versenyek érdemelték ki az év legjobb versenye címet!
Eltájoló Kupák kiírása
Eltájoló Kupa értékelés
Eltájoló Kupa eredmények
2011-08-16
[+] 2011-09-03 Kadarka Kupa
Kadarka Kupa
2011. szeptember 3.
Szarvasugrató Kupa
2011. szeptember 4.
Az őszi szezon egy "boros" versennyel indul a szekszárdi dombok között. Aki pedig szombaton elfáradna, annak érdemes másnapra is maradnia, hiszen egy különleges versenyhez lehet vasárnap rajthoz állni.
Kadarka Kupa kiírás
Szarvasugrató Kupa kiírás
Kadarka Kupa értékelés
Kadarka Kupa eredmények
2011-08-06
[+] 2011-08-17 Hungária Kupa túraverseny
Hungária Kupa túraverseny
2011. augusztus 17.
Néhány lelkes tájfutó túraversenyző elhatározta, hogy a Hungária Kupán a tájfutóknak is megmutatják milyen egy jó túraverseny. Aki a túraversenyzők közül a nyári holtszezonban szeretne versenyezni, annak ideális lehetőség és a tájfutást is ki lehet próbálni.
Hungária Kupa túraverseny kiírás
2011-06-27
[+] 2011-07-16 Barátság Kupa
Barátság Kupa
2011. július 16-17.
Arról, hogy nyáron se maradjunk verseny nélkül a Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE gondoskodik. Július közepén az éjszakai versenyen a csapatok, majd ezt követõen nappal az egyéni versenyzõk mérhetik össze erejüket, de lehetõség lesz a trail-O-t is kipróbálni.
Barátság Kupa kiírás
Barátság Kupa csapat eredmények
Barátság Kupa egyéni eredmények
2011-05-30
[+] 2011-06-18 Kuglóf Kupa
Kuglóf Kupa
2011. június 18.
A Völgység Turista Egyesület rendezi a Kuglóffesztivál keretében ezt a nem mindennapi versenyt, melyre talán nem csak a kuglófok miatt érdemes ellátogatni.
A Kuglóf Kupa részletes kiírása
2011-05-16
[+] 2011-06-04 Hollós Kupa
Hollós Kupa
2011. június 4.
A kétnapos versenyre pénteken a Hollós Kupa rendezõi által biztosított "welcome gulyás"-sal érdemes bemelegíteni, hogy szombaton kellõ energiával feltöltve lehessen nekivágni az országos egyéni bajnokság második fordulójának.
Hollós Kupa kiírás
Hollós Kupa eredményértesítõ
Hollós Kupa eredmények
2011-05-09
[+] 2011-06-05 Napernyõ Kupa
Napernyõ Kupa
2011. június 5.
A kétnapos bükki hétvége idén is különleges csemegének ígérkezik, hiszen a Déli-Bükkben egyéni és csapatversenyre is sor kerül. A két verseny közül a Napernyõ Kupa az országos csapatbajnokság ötödik fordulója.
Napernyõ Kupa kiírás
Napernyő értékel
Napernyõ Kupa eredmények
2011-05-08
[+] 2011-07-0308 Tegyot-Tedot
TEGYOT, TEDOT
2011. július 3-8.
Idén Sárospatak ad otthont a Természetjáró Gyerekek és Diákok Országos Találkozójának. Gyönyörû környezetben, a szokásos programokkal, túrákkal és természetesen versenyekkel várják a szervezõk a gyerekeket, diákokat és a kísérõ felnõtteket. Újdonság, hogy a találkozó versenyei jó alkalmat teremtenek az utánpótlás tanítására. A találkozóról részletesebben a rendezvény honlapján érdemes tájékozódni.
www.tedot.hu
2011-05-08
[+] 2011-05-29 Encián Kupa
Encián Kupa
2011. május 29.
Aggtelek talán kicsit messze van, de ha összekötjük a jubileumi Encián Kupát egy kis barlanglátogatással, akkor máris érdemes lehet elutazni az országos csapatbajnokság 4. fordulójára.
Encián Kupa kiírás
Encián Kupa eredményértesítõ
Encián Kupa eredmények
2011-04-26
[+] 2011-05-15 Kõbánya Kupa
Kõbánya Kupa
2011. május 15.
Az április végi Varsányi Kupát követõen a Hármashatár-hegy térsége ad otthont az idei Kõbánya Kupának is, melyen a már megszokott módon, pontbegyûjtõs versenyre számíthatnak a résztvevõk. A verseny egyben a Budapest Bajnokság ötödik fordulója.
Kõbánya Kupa kiírás
2011-04-26
[+] 2011-05-14 Velence Kupa
Velence Kupa
2011. május 14.
A már ismerõs térképpel ám új helyszínnel csábít versenyzésre a Velence Kupa ezen a május közepi hétvégén. Az idõben jelentkezõk idén is finom babgulyással pótolhatják a versenyen elégetett kalóriákat. Ezzel a versennyel kezdetét veszi a 2011. évi egyéni bajnokság.
Velence Kupa kiírás
Velence Kupa rendezõi értékelés
Velence Kupa eredmények
2011-04-08
[+] 2011-05-29 Gyermeknap Kupa
Gyermeknap Kupa
2011. május 29.
A BTSSz Gyalogtúra és Rendezvény Bizottsága a Gémes TE-el már hagyományosan gyermeknapon is várja a versenyezni vágyókat - ezúttal a János-hegyre. A verseny egyben a Budapest Bajnokság 6. fordulója.
Gyermeknap Kupa kiírás
2011-04-08
[+] 2011-05-09 TUTI Kupa
TUTI Kupa
2011. május 7.
A Turista és Természetjáró Információs Egyesület május második hétvégéjén szokás szerint a Hûvösvölgybe várja a versenyezni vágyókat. A verseny egyben a Budapest Bajnokság 4. fordulója.
A TUTI Kupa kiírása
2011-04-08
[+] 2011-04-30 Varsányi Kupa
Varsányi Kupa
2011. április 30.
Idei éveben a jubileumi, 30. Varsányi Kupára kerül sor - a rendezõk az ünnepléshez igazi hamisítatlan budai tájat, a Hármashatár-hegyet választották a verseny színhelyéül. A verseny egyben az OTTCsB 3., valamint a Budapest Bajnokság 3. fordulója.
Varsányi Kupa '11 kiírás
Varsányi Kupa rendezõi értékelés
Varsányi Kupa eredmények
2011-03-28
[+] 2011-04-16 Kolacskovszky
Kolacskovszky Lajos túraverseny
2011. április 16.
Felsõtárkány térségében rendezi meg ez évben a Heves Megyei Természetbarát Szövetség a szokásos tavaszi természetjáró tájékozódási túraversenyét, melyre B és C kategóriákban várnak versenyzõket.
Kolacskovszky Lajos túraverseny kiírása
2011-03-19
[+] 2011-04-09 Rezét Kupa
Rezét Kupa
2011. április 9.
Kunfehértó környékén, a szokásos alföldi tájon kerül megrendezésre a XIV. Rezét Kupa. A rendezõk idén is a megfelelõ verseny-távok megválasztásával szeretnék elérni, hogy a csapatok a sík terep ellenére is a verseny végére kellemesen elfáradjanak.
A verseny egyben az országos csapatbajnokság második fordulója.
Rezét Kupa kiírás
Rezét Kupa eredményértesítõ
Rezét Kupa eredmények
2011-03-07
[+] 2011-03-26 Bakancsos Atom Kupa
Bakancsos Atom Kupa
2011. március 26.
Itt van hát, kezdõdik a XIV. bajnoki idény! A versenyzõk már alig várják, hogy a hosszú téli kihagyást követõen ismét tájolót ragadhassanak, a rendezõk pedig a várakozásoknak megfelelõen igyekeznek idén is egy remek kis versenyt összehozni.
Bakancsos Atom Kupa kiírás
Bakancsos Atom Kupa eredményértesítõ
Bakancsos Atom Kupa eredmények
2011-02-06
[+] Tájak, bóják, versenyek
Tájak, bóják, versenyek címmel megjelent a természetjáró tájékozódási csapatbajnokság elsõ tíz évének történetét, eredményeit és különféle más adatokat tartalmazó könyv.
Több információ itt: Tájak, bóják, versenyek
A könyvhöz és túraversenyzéshez kapcsolódó kvíz kérdéssor 1. fordulója innen letölthetõ.
Letölthetõ a kvíz 2. kérdéssora. A 2. kérdéssor megoldása és a nyertesek.
A kvíz 3. kérdéssora. A 3. kérdéssor megoldása és az újabb nyertesek.
A kvíz 4. kérdéssora is elérhető. A 4. kérdéssor megoldása a nyertesek nevével.
A kvíz befejező, ötödik kérdéssora. Az 5. kérdéssor megoldása a forduló, valamint az összesített nyertesek neveivel.
2011-02-01
[+] 2011-04-08 BOMIT túlélõ
II. BOMIT
2011. április 8-10.
Egy kicsit más, ám koránt sem ismeretlen fajta tájékozódási versenyrõl kaptunk hírt, melyet ezúton teszünk közzé.
II. Bozótmíves Túlélõverseny kiírása
2011-01-09
[+] 2011-01-23 Kispest qPARK
Kispest qPARK'11
2011. január 23.
A téli idõszak verseny szempontjából általában holt szezonnak minõsül. A Gémes TE lelkes szervezõ már tavaly novemberben is bebizonyították, hogy ebben az idõszakban is lehet versenyezni. Akkor még csak virtuálisan, most azonban ténylegesen is leakaszhatjuk a szögrõl a tájólókat, hogy egy jót versenyezzünk ezen a téli tájékozódási parkversenyen.
Kispest qPARK'11 kiírás
Kispest qPark eredmények
2011-01-09
[+] 2011-01-01 Versenynaptár 2011
2011
Mostanra megszületett a 2011. évi versenynaptár, melyet ezúton teszünk közzé. Örvendetes, hogy idén a tavalyinál több alkalommal lesz érdemes tájolót ragadni. A versenynaptárban már feltüntetésre kerültek az országos csapat és egyéni bajnokságok, valamint a Budapest Bajnokság versenyei is. A bajnokságok kiírásai is hamarosan összeállnak, elkészültük után azokat is közzétesszük.
Tájékozódási túraversenyek 2011-ben
2010-10-18
[+] 2010-11-12 TTRRT_Tiszaujvaros
2010-10-15
[+] 2010-11-20 e Kispest Kupa
e-Kispest Kupa
2010. november 20.
Egy különleges virtuális túraversenyre hívják ezen a napon a Gémes TE tagjai a késõ õszi idõpontban is versenyezni vágyókat. Érdekes próbálkozásnak ígérkezik a verseny, ahol (valószínûleg) inkább a versenyzõk elméleti felkészültségét tesztelik. Minden esetre rossz idõben egész biztosan érdemes lesz gép elé ülni...
e-Kispest Kupa versenykiírás
2010-09-27
[+] 2010-10-16 Kadarka és Szarvasugrató Kupa
Kadarka Kupa, SzarvasUgrató Kupa
2010. október 16.
Idén a Szekszárdi-dombságban zárul az egyéni bajnokság, remélhetõleg szép õszi idõben. A rendezõk a csapatban indulni vágyókat egy különleges versennyel várják ugyanezen a napon.
Kadarka Kupa kiírás
SzarvasUgrató Kupa kiírás
Kadarka Kupa rendezõi értékelés
Kadarka Kupa eredmények
Szarvasugrató Kupa eredmények
2010-09-21
[+] 2010-10-09 Mátra Kupa
Mátra Kupa
2010. október 9.
A Mátra mindig szép. de legszebb arcát talán õsszel mutatja. Az, hogy melyik csapatnak tetszik legjobban, a verseny után kiderül. Az idén ez a verseny lesz a csapatbajnokság záró fordulója.
Mátra Kupa kiírás
Mátra Kupa rendezõi értékelés
Mátra Kupa eredmények
2010-09-04
[+] 2010-10-02 Zöldpont túraverseny
Zöldpont Tájékozódási Túraverseny
2010. október 2.
Ha október elsõ hétvégéje, akkor Zöldpont. A Katica Tanyáról induló mezõny a zselici lankákon idén felfrissített térképen versenyezhet. A verseny az országos csapatbajnokság 10. fordulója.
Zöldpont Túraverseny kiírása
Zöldpont Túraverseny rendezõi értékelés
Zöldpont Túraverseny eredmények
2010-05-09
[+] 2010-06-05 Hollós Kupa
Hollós Kupa - új idõpontban!
2010. szeptember 26.
Az eredeti idõpontban a rendezõk nem kaptak engedélyt a verseny megrendezéséhez. Mostanra elhárultak az akadályok, így a Zemplén Kupa másnapján is érdemes lesz az ország ÉK-i szegletében maradni. A Hollós Kupán belül egyéni és csapatversenyekre is sor kerül Bükkszentkereszt térségében. A felsõfokú egyéni versenyek egyben az országos nõi és férfi bajnokságok (elhalasztott) 2. fordulói.
Hollós Kupa versenykiírás
Hollós Kupa rendezõi értékelés
Hollós Kupa eredmények
2010-08-24
[+] 2010-09-25 Zemplén Kupa
Zemplén Kupa
2010. szeptember 25.
A Zempléni-hegység ugyan messze esik az ország központjától, ám ezen a hétvégén (is) érdemes lehet elutazni Sátoraljaújhely-Rudabányácska térségébe, hiszen csodálatos természeti környezetben kerül sor a csapatbajnokság 9. fordulójára.
Zemplén Kupa kiírás
Zemplén Kupa rendezõi értékelés
Zemplén Kupa eredmények
2010-08-18
[+] 2010-09-18 elSant Õszi Kupa
elSant Õszi Kupa
2010. szeptember 18-19.
A Természetjárók Napjának központi rendezvényeit ez évben az EKF jegyében Pécsett tartják - éppen ezen a hétvégén. Talán ezért is különleges az elSant tájékozódási csapat és egyéni verseny, de a Mecsek mindig csodálatos és a kiegészítõ rendezvények csábítóak, így a tájfutó verseny és a tájékozódási íjászat is érdekesnek ígérkezik. A szombati verseny az országos csapatbajnokság 8., a vasárnapi egyéni pedig a bajnokság harmadik fordulója.
elSant Õszi Kupa kiírása
elSant Õszi Kupa rendezõi értékelése
elSant Õszi Kupa eredmények (csapat+egyéni)
2010-08-05
[+] 2010-09-04 Eltájoló Kupa
Eltájoló Kupa
2010. szeptember 4-5.
Új idõpontban, régi helyszínnel és "duplázással" várják a versenyzõket az Eltájoló Kupa rendezõi. A rendezõket ismerve, nem árt felkészülni matekból is...
A szombati verseny az országos csapatbajnokság hetedik, a vasárnapi pedig az országos egyéni bajnokság harmadik (valójában 2.) fordulója.
Eltájoló Kupa kiírása
Eltájoló Kupa rendezõi értékelés
Eltájoló Kupa eredmények
2010-07-04
[+] 2010-07-17 Eplény Kupa
Eplény Kupa
2010. július 17-18.
Ez évben egyetlen éjszakai versenyre kerül sor a bajnokság keretein belül. Július közepén az eplényi síháznál található rajtból vághatnak neki a különbözõ pályáknak az "álmatlanságban szenvedõk".
Az Eplény Kupa kiírása
Eplény Kupa rendezõi értékelés
Eplény Kupa eredmények
2010-06-01
[+] 2010-06-12 Szuper Kupa
Szuper Kupa
2010. június 12.
A DÉMÁSZ Rezét-esek vállalták azt a nem könnyû feladatot, hogy, hogy idén megrendezik a Szuper Kupát - Érsekcsanád térségében. A versenyre az A kategóriák 2009. évadban legjobjait várják a rendezõk, de ez mellett középfokú pályákon is lesz lehetõség versenyezni.
Szuper Kupa kiírása
Szuper Kupa eredmények
2010-05-18
[+] 2010-06-05 Napernyõ Kupa
Napernyõ Kupa
2010. június 6.
A bükki tájékozódási hétvége másnapján a csapatok Felsõtárkány közelében mérhetik össze ismételten erejüket. A két szép helyszín miatt már önmagában is érdemes lesz ezen a hétvégén a Bükkbe látogatni.
A verseny az OTTCsB 5. fordulója.
Napernyõ Kupa kiírás
Napernyõ Kupa rendezõi értékelés
Napernyõ Kupa eredmények
2010-04-21
[+] 2010-05-22 Encián Kupa
Encián Kupa
2010. május 22.
A Gyalogtúrázók Országos Találkozója keretében kerül megrendezésre a 2010. évi Encián Kupa, nem mindennapi helyszínen, "világbajnok térképen", Aggtelek közelében.
A verseny az Országos Természejáró Tájékozódási Csapatbajnokság 4. fordulója.
Encián Kupa versenykiírás
Encián Kupa rendezõi értékelés
Encián Kupa eredmények
2010-03-19
[+] 2010-04-10 Rezét Kupa
Rezét Kupa
2010. április 10.
Kiskunhalas és Kecel mellett Imrehegy, Kakas-hegy terepen lesz a XIII. Rezét Kupa.
A verseny az Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság 2. fordulója.
Rezét Kupa versenykiírása
Rezét Kupa rendezõi értékelése
Rezét Kupa eredmények
C kategória megoldások
2010-03-01
[+] 2010-03-27 Bakancsos Atom Kupa
Bakancsos Atom Kupa
2010. március 27.
Már biztosan ti is nagyon készültök a versenyszezonra, mert a BAK rendezõi is így vannak ezzel. Nekünk tavaly nagyon tetszett a Bátaapátitól délre fekvõ táj. Ha neked is tetszett, gyere nézd meg idén is, ha pedig nem voltál, akkor azért gyere el.
A verseny az Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság 1. fordulója.
Bakancsos Atom Kupa elõzetes kiírás
Bakancsos Atom Kupa versenykiírás
Bakancsos Atom Kupa rendezõi értékelés
Bakancsos Atom Kupa eredmények
A felsõfokú pályákon indult csapatok versenyzõkartonjai és kapcsolódó dokumentumok: http://turaversenyek.fw.hu
2010-02-25
[+] 20100225 Budapest bajnokság
A Budapest Bajnokság szervezõinek nyílt levele
A Budapest Bajnokság alapfokú és középfokú kategóriákban meghirdetésre került kiírásaihoz kapcsolódó tudnivalókat a fõszervezõk nyílt levélben tették közzé.
Idén is igazán sokszínû verseny évad ígérkezik...
2009-12-28
[+] 2010-01-01 Versenynaptár 2010
2010
Most sem mondhatunk mást... :-)
Már sokan kerestétek, most közreadjuk a
2010. évi TÚRAVERSENYNAPTÁRAT.
Lehet tervezni, szervezni és szervezkedni - 2010-ben is számtalan versenyen vehettek részt az ország különbözõ vidékein.
Hamarosan meghirdetésre kerül az országos csapat és egyéni bajnokság is, melynek versenyei már szerepelnek a versenynaptárban.
Az ismertté váló, rendezõktõl megkapott versenykiírások az eseménynaptár adott napjához rendelve és fõoldali hírként is megjelennek majd a honlapon.
2009-10-01
[+] 2009-11-1315 TTRT Paks
A bajnoki évad lezárásaként, ezen a hétvégén minden túraversenyzõt szeretettel várunk Pakson az országos csapat- és egyéni bajnokságok eredményhirdetéseire, beszélgetésre, szabályzatmegújításra és még sok programra.
A találkozó részletes kiírása
Paksi Városismereti Túraverseny eredménye
2009-09-22
[+] 2009-10-10 Mátra Kupa
Mátra Kupa
2009. október 10-11.
Kétnapos rendezvénnyel zárul az országos bajnoki idény. A szép õszi ruhába öltözött Mátra várja ez évben is a versenyzõket évadzárásra. Szombaton a csapatok, vasárnap pedig az egyéni indulók sorrendje véglegesedik.
A Mátra Kupa kiírása
Mátra Kupa egyéni eredmények
Mátra Kupa csapat eredmények
2009-09-08
[+] 2009-10-03 Zöldpont
Katica Tanya Zöldpont túraverseny
2009. október 3-4.
Nappali egyéni és éjszakai csapatverseny - bajnoki résztvevõknek szinte kötelezõ elfoglaltság ez a hétvége a Zselic lankás dombjai között. A két versenyen kívüli idõpontban pedig a Katica Tanya meglátogatása szolgálhat kikapcsolódásként.
A Zöldpont túraverseny kiírása
Zöldpont túraverseny értékelése
Zöldpont túraverseny eredmények
2009-07-22
[+] 2009-09-27 Gémes Kupa
Gémes Kupa
2009. szeptember 27.
Különleges meglepetéssel várja ezen a hétvégén a túraversenyzõket a János-hegyre a Gémes Természetjáró Egyesület: a verseny végén, a libegõn ülve magasból is megtekinthetik a versenyzõk a pálya egy-egy részét.
A Gémes Kupa kiírása
2009-08-28
[+] 2009-09-26 Zemplén Kupa
Zemplén Kupa
2009. szeptember 26.
Ismét igazán hangulatos helyszín, Rudabányácska ad otthont az idei Zemplén Kupának, mely verseny az országos csapatbajnokság 13. fordulója.
A Zemplén Kupa kiírása
Zemplén Kupa értékelés
Zemplén Kupa eredmények
2009-08-31
[+] 2009-09-1920 elSant Tájékozódási hétvége
elSant Tájékozódási hétvége
2009. szeptember 19-20.
Immár hatodik alkalommal hívják a túraversenyzõket a Mecsekbe egy egész hétvégére a rendezõk, akik eddig minden évben szolgáltak újdonsággal. Nincs ez másképp idén sem, hiszen most a tájékozódási íjászatot próbálhatják ki az érdeklõdõk.
Az elSant Tájékozódási hétvége kiírása
elSant versenyek értékelése
elSant versenyek eredményei
2009-08-14
[+] 2009-09-13 Optimista Kupa
Hegyvidék-Optimista Kupa
2009. szeptember 13.
A Hûvösvölgyi gyermekvasút végállomásától rajtolhatnak a Budapesti Tájékozódási Túrabajnokság résztvevõi a H-K Optimista Sk és a Gémes TE egyesületek tagjai által megrendezésre kerülõ versenyen.
A Hegyvidék-Optimista Kupa kiírása
2009-08-25
[+] 2009-09-12 Velence Kupa
Velence Kupa
2009. szeptember 12.
A beígért terep ugyan bozótos, csalános, ám szép helyen, profi rendezõk várják a csapatbajnokság 11. fordulójának számító versenyre a bakonyi rengetegben versenyezni vágyókat.
A Velence Kupa kiírása
Velence Kupa értékelése
Velence Kupa eredmények
2009-07-22
[+] 2009-08-29 Agropark Kupa
Agropark Kupa
2009. augusztus 29-30.
A nyár utolsó hétvégéjén idén is a Rejtek turistaházhoz várják a kazincbarcikai természetbarátok az éjszakai túraversenyzés kedvelõit. A verseny egyben az országos csapatbajnokság 10. fordulója.
Az Agropark Kupa kiírása
Agropark Kupa értékelése
Agropark Kupa eredmények
2009-06-29
[+] 2009-07-11 Eplény Kupa
Eplény Kupa
2009. július 11-12.
Az idei szezon elsõ éjaszakai versenyét Eplény mellett rendezik, de akinek van kedve hozzá másnap, nappali versenyen is tesztelheti tudását a "bakonyi rengeteg"-ben. Az utóbbi versenyrõl a verseny hivatalos honlapján tájékozódhattok.
Eplény Kupa éjszakai túraverseny kiírása
Epény Kupa értékelése
Eplény Kupa eredmények
2009-06-04
[+] 2009-06-27 Demeter Tájhétvége
Demeter Tájékozódási Hétvége
2009. június 27-28.
Szuper Kupával, Demeter Kupával és Egyéni Bakancsos Kupával várjuk erre a hétvégére a tájékozódási versenyzõk táborát Kunfehértó térségébe. A versenyek közt pedig alkalmunk lesz beszélgetni, értékelni, kikapcsolódni.
A Demeter Tájékozódási Hétvége részletes kiírása
Demeter Tájékozódási Hétvége értékelése
Demeter Tájékozódási Hétvége eredmények
2009-06-09
[+] 2009-06-20 Kuglófkeresõ verseny
Kuglófkeresõ verseny
2009. június 20.
A Váraljai Kuglóf Fesztivál keretében a Völgység Turista Egyesület szervezésében idén is lesz tájékozódási túraverseny. A résztvevõk természetesen finom kuglófot lakmározhatnak.
Kuglófkeresõ túraverseny és teljesítménytúra kiírása
2009-05-13
[+] 2009-06-06 Hollós Kupa
Hollós Kupa
2009. június 6.
Az egyéni bajnokság kezdete ez évben kitolódott. Idén a legnagyobb hagyományokkal rendelkezõ egyéni verseny, a Hollós Kupa lesz a bajnokság elsõ fordulója.
A Hollós Kupa kiírása
Hollós Kupa értékelése
Hollós Kupa eredmények
2009-04-26
[+] 2009-05-23 Köztársaság Kupa
Köztársaság Kupa
2009. május 23.
A Zöldsport Egyesület és a Benke Rezsõ Természetjáró Szakosztály tagjai Julianna-major környékén rendezik versenyüket. A hagyományos túraverseny kategóriák mellett idén GPS kategóriában is lehetõség lesz versenyezni. A verseny az országos bajnokság 8., a Budapest Bajnokság 6. fordulója.
A Köztársaság Kupa kiírása
Köztársaság Kupa értékelése
Köztársaság Kupa eredmények
2009-05-03
[+] 2009-05-16 Encián Kupa
Encián Kupa
2009. május 16.
A B-A-Z megyei Természetjáró Szövetség a Bükk-hegység egyik nagyon szép részén, Létrás-tetõn rendezi meg a XXVIII. Encián Kupát. A verseny egyben az országos csapatbajnokság 7. fordulója.
Az Encián Kupa kiírása
Encián Kupa értékelése
Encián Kupa eredmények
2009-04-18
[+] 2009-05-09 Eltájoló Kupa
Eltájoló Kupa
2009. május 9.
A Hírös Hátizsákosok a Kiskunság változatos homokbuckáin rendezik immár negyedik alkalommal versenyüket, amely az országos csapatbajnokság 6. fordulója.
Az Eltájoló Kupa kiírása
Eltájoló Kupa értékelése
Eltájoló Kupa eredmények
2009-03-22
[+] 2009-05-09 TUTI Kupa
TUTI Kupa
2009. május 9.
A Turista és Természetjáró Információs Egyesület május második hétvégéjén a Hûvösvölgybe várja a versenyezni vágyókat. A verseny egyben a Budapest Bajnokság negyedik fordulója.
A TUTI Kupa kiírása
2009-04-15
[+] 2009-05-02 Napernyõ Kupa
Napernyõ Kupa, Kolacskovszky csapatverseny
2009.május 2.
és
Agria Napernyõ Kupa
2009. május 3.
A május eleji hosszú hétvégére a Heves Megyei Természetbarát Szövetség és a Kárpát Egyesület egri tagjai három versennyel is készülnek, melybõl az egyik igazi kuriózumnak ígérkezik. A Napernyõ Kupa az oszágos csapatbajnokság 5. fordulója.
Napernyõ Kupa kiírása
Kolacskovszky Lajos túraverseny kiírása
Agria Napernyõ Kupa kiírása
Napernyõ Kupa értékelés
Napernyõ-Kolacskovszky eredmények
Agria-Napernyõ eredmények
2009-03-25
[+] 2009-04-25 Varsányi Kupa
Varsányi Kupa
2009. április 25.
Ha április utolsó hétvégéje, akkor Varsányi Kupa. Ebben az évben a Budai-hegységben, Biatorbágy térségében kerül sor a 28. Varsányi Kupára, mely verseny az országos csapatbajnokság 4. futama, valamint a Budapest Bajnokság 3. fordulója.
A Varsányi Kupa '09 kiírása
Varsányi Kupa értékelése
Varsányi Kupa eredmények
2009-04-02
[+] 2009-04-19 Föld Napja Kupa
Föld Napja Kupa
2009. április 19.
Budapesten belül, a Péterhalmi-erdõben várják a BTSSz Benke Rezsõ Természetjáró Szakosztály tagjai a Budapest Bajnokság 2. fordulójára az alapfokú és középfokú bajnokságban résztvevõket.
A Föld Napja Kupa kiírása
2009-04-03
[+] 2009-04-18 PITE Kupa
PITE Kupa
2009. április 18.
Pécsbánya már sok emlékezetes versenynek adott otthont, idén itt kerül megrendezésre a II. PITE Kupa, mely verseny az országos csapatbajnokság 3. futama.
A PITE Kupa kiírása
PITE Kupa értékelés
PITE Kupa eredmények
2009-03-22
[+] 2009-04-05 Kispest Kupa
Kispest Kupa
2009. április 5.
Az országos bajnokság beindulását követõen a Kispest Kupával megkezdõdnek a Budapest Bajnokság versenyei is. A Gémes TE tagjai egy különleges méretarányú térképen, a repülõtér közelében szervezik versenyüket
A Kispest Kupa kiírása
A Kispest Kupa értékelése
A Kispest Kupa végeredménye
2009-03-22
[+] 2009-04-04 Rezét Kupa
Rezét Kupa
2009. április 4.
Kunfehértó mellett, egy hagyományosan jó hangulatú versenyre csábítanak a bajai "Rezétesek" ezen a remélhetõleg szép tavaszi napon. A verseny az országos csapatbajnokság 2. fordulója.
A Rezét Kupa kiírása
Rezét Kupa értékelés
Rezét Kupa eredmények
2009-03-02
[+] 2009-03-21 Bakancsos Atom Kupa végleges
Bakancsos Atom Kupa
2009. március 21.
Három év "baranyai szomszédolás"-t követõen idén ismét Tolna megye ad otthont a bajnoki évad nyitó versenyének. A Demeter Egyesület tagjai és az ASE természetjárói idén is szeretettel várnak minden érdeklõdõt.
A Bakancsos Atom Kupa kiírása
Bakancsos Atom Kupa értékelés
Bakancsos Atom Kupa eredménytáblázatok
2009-02-04
[+] 2009-02-15 Virtavár 2009
Virtavár 2009
2002-ben és 2003-ban nagy siker volt, most a Kékes TE tagjai újra életre keltik a versenyt, ahol a télen berozsdásodott izmaidat átmozgathatod.
A Virtavár 2009 kiírása
2009-01-28
[+] 2009-03-21 Bakancsos Atom Kupa
Bakancsos Atom Kupa 2009
Még sokat kell aludni a bajnokság elsõ versenyéig, de az elõzetes kiírás-t "étvágygerjesztõnek" már közzé tesszük.
A januári munkanap-áthelyezés minket is megtréfált, így a tervezettnél egy héttel korábban, március 21-én rendezzük meg versenyünket.
Idén visszatérünk Tolna megyébe, és a Geresdi-dombság egy igazán szép erdõkkel borított területére, Bátaapáti környékére invitáljuk a versenyezni vágyókat.
Érdemes készülni, mert különleges kupákkal és érmekkel gazdagodhatnak a helyezett versenyzõk, és minden résztvevõ a szokásosan jó ellátásban részesül.
2009-01-25
[+] 2009-01-21 Felhívás versenyzõknek és rendezõknek
2009
A bajnokság menüpont alá felkerültek a 2009. évi bajnoki kiírások.
Az érvényes Versenyszabályzat kiegészítéseként a Verseny Albizotság egy felhívást tesz közzé, melyet minden versenyzõnek és versenyrendezõnek érdemes elolvasnia.
2009-01-12
[+] 2009-01-01-Túraversenynaptár 2009
2009
Már sokan kerestétek, most közreadjuk a
2009. évi TÚRAVERSENYNAPTÁRAT.
Lehet tervezni, szervezni és szervezkedni - idén is számtalan versenyen vehettek részt az ország különbözõ vidékein.
Hamarosan meghirdetésre kerül az országos csapat és egyéni bajnokság is, melynek versenyei már szerepelnek a naptárban.
2008-09-25
[+] 20081011-Mátra Kupa
Mátra Kupa
2008. október 11.
Október második hétvégéjén a Mátra Kupával véget ér a 2008. évi bajnokság. Ennek köszönhetõen ez a verseny igazi erõfelmérõnek ígérkezik, hiszen aki még versenyben lesz a jó helyezésekért, az biztosan itt lesz. A versenyt követõen egy nyílt VAB ülésre is sor kerül, ahol az õszi versenyek értékelése történik meg, így igazi tájékozódási csemegének ígérkezik a hétvége.
A Mátra Kupa kiírása
Mátra Kupa eredmények
2008-09-10
[+] 20081004-Zöldpont túraverseny
Zöldpont túraverseny
2008. október 4.
A Zöldpont Életmódklub ismerõs helyszínen, Patcán rendezi meg a Zöldpont túraversenyt, mely egyben az országos csapatbajnokság 14. fordulója.
A Zöldpont túraverseny kiírása
Zöldpont értékelés
Zöldpont eredmények
2008-09-09
[+] 20080927-Zemplén Kupa
Zemplén Kupa
2008. szeptember 27.
Ez évben is "Aranygombos" Telkibánya ad otthont az országos csapatbajnokság 13. fordulójának, a Zemplén Kupának.
A Zemplén Kupa kiírása
Zemplén Kupa értékelése
Zemplén Kupa eredmények
2008-09-01
[+] 20080920-elSant Õszi Kupa
elSant Õszi Kupa
2008. szeptember 20-21.
Az elSant Õszi Kupa tájékozódási hétvége keretében kerül megrendezésre az országos csapatbajnokság 12., valamint az országos egyéni bajnokság utolsó, 5. fordulója.
Az elSant Õszi Kupa tájékozódási hétvége kiírása
Az elSant rendezõi értékelése
elSant csapatversenyek eredményei
elSant egyéni verseny eredményei
2008-09-01
[+] 20080913-Velence Kupa
Velence Kupa
2008. szeptember 13.
Az elsõ õszi versenyre ismerõs helyszínen, Kisgyónban várja a versenyzõket a Velence-tavi Életmód Klub Természetbarát Köre. A verseny egyben az országos csapatbajnokság 11. fordulója.
A Velence Kupa kiírása
Velence Kupa értékelése
Velence Kupa eredmények
2008-07-15
[+] 20080830-Agropark Kupa
Agropark Kupa
2008. augusztus 30-31.
A Kazincbarcikai Természetbarát Egyesület a nyár utolsó hétvégéjén rendezi meg a VI. Agropark Kupa éjszakai tájékozódási túraversenyt, a csapatbajnokság 10. fordulóját.
Agropark Kupa kiírás
Agropark Kupa értékelése
Agropark Kupa eredmények
2008-07-10
[+] 20080626-Eplény Kupa
2008-05-13
[+] 20080607-Hollós Kupa
Hollós Kupa
2008. június 07.
2008-05-18
[+] 20080531-Köztársaság Kupa
Köztársaság Kupa
2008. május 31.
Köztársaság Kupa értékelése
Köztársaság Kupa végeredménye
2008-05-04
[+] 20080524-Hegyvilág Kupa
Hegyvilág Kupa
2008. május 24.
Hegyvilág Kupa rendezõi értékelése
Hegyvilág Kupa eredmények
2008-04-30
[+] 080517-Encián Kupa
Encián Kupa
2008. május 17.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetbarát Szövetség május 17-én rendezi az Encián Kupát, a csapatbanokság 7. fordulóját.
Az Encián Kupa versenykiírása
Versenyértékelés
Encián Kupa eredmények
2008-04-15
[+] 20080511-Eltájoló Kupa
Eltájoló Kupa
2008. május 11. vasárnap
A Hírös Hátizsák Egyesület rendezi a 2008. évi csapatbanokság 6. fordulóját:
Eltájoló Kupa kiírása
Versenyértékelés
Eltájoló Eredmények
2008-04-14
[+] 20080427-Varsányi Kupa
Varsányi Kupa
2008. április 27. vasárnap
A 2008. évi csapatbanokság 5. fordulója az MVM SE Természetbarát és Tájékozódási Futó Szakosztálya rendezésében :
Varsányi Kupa kiírása
A verseny rendezõi értékelése.
Varsányi Kupa eredményei
2008-03-31
[+] 20080419 PITE Kupa
PITE Kupa
2008. április 19.
A 2008. évi csapatbajnokság 4. fordulója, az I. PITE Kupa kiírása.
A PITE Kupa részletes eredményei.
2008-03-31
[+] 20080412 Napernyõ Kupa
Napernyõ Kupa
2008. április 12.
Az "egri" versenyek kiírásai:
Kolacskovszky csapatverseny
Napernyõ Egyéni Éjszakai Verseny
Napernyõ Nappali Csapatverseny
Eredmények:
Napernyõ Kupa csapat eredmények
Napernyõ Kupa éjszakai egyéni eredmények
Térképek elérése érdekében: tovább.
2008-03-31
[+] 20080405 Rezét Kupa
Rezét Kupa
2008. április 05.
A Démász-Rezét SE tájékozódási hétvégéje
A Rezét Kupa nappali és a csapatbanokság 2. fordulóját jelentõ éjszakai versenyek kiírása.
Eredmények:
Rezét rendezõi értékelés
Rezét nappali eredmények (B,C)
Rezét éjszakai eredmények (csapatbajnokság)
2008-04-02
[+] 20070329 Bakancsos Atom Kupa
Bakancsos Atom Kupa
2008. március 29.
A verseny értékelése és az eredmények letölthetõk innen:
BAK-értékelés
BAK-eredménytáblázatok
A tovább gombra kattintva: a pályák.
2008-04-06
[+] 20080322-Almádi Kupa
2008-02-26
[+] 20080329 BAK elõzetes
Bakancsos Atom Kupa
2008. március 29.
[+] 2011-11-06-19 Bp bajn. november
Budapest Bajnokság novemberi versenyei2011. november 6. és 19.
Novemberben két versennyel zárul a Budapest Bajnokság is. Az Avar Kupát a Mátrában az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Szigetország Kupát pedig Csepel-szigeten rendezik.
Avar Kupa kiírás
Szigetország Kupa kiírás
2011-10-21
[+] 2011-11-1820 TTRRT Patca
Tájékozódási Túraversenyek Rendezőinek és Résztvevőinek Találkozója2011. november 18-20.
Az idei évzáró, évértékelő összejövetel szervezését a kaposvári Zöldpontosok vállalták magukra. A korábbi években megszokott hangulatra számítunk ezúttal is. A szombat esti országos bajnokságok eredményhirdetésein túl most is több érdekes programon lesz lehetőség részt venni.
A találkozó részletes kiírása, a kapcsolódó szennai hurkafesztivál programja, és a versenyek értékelését segítő táblázat az alábbi linkekre kattintva letölthető:
TTRRT Meghívó
Hurkafesztivál
Véleménylap
2011-10-10
[+] 2011-10-22 Köztársaság és RegRecs
Köztársaság KupaRegReCs
2011. október 22.
Az országos bajnoki idény már végetért, ám a Budapest Bajnokság versenyei és néhány helyi verseny még jó lehetőséget adnak némi levezetésre. Az állami ünnep előtti napon két verseny közül is választhatnak a (túra)versenyezni vágyók.
Köztársaság Kupa kiírás
RegReCs kiírás
2011-09-20
[+] 2011-10-08 Mátra Kupa
Mátra Kupa2011. október 8.
Immár szokásos módon, a Mátra Kupa zárja az idei bajnoki idényt, de talán nem csak ezért érdemes az őszi Mátrát "bójaközelből" is szemügyre venni. A versenyt követően pedig az élen végzőknek örömükben, a hátrébb végzőknek pedig pedig kárpótlásul lehet a mátraaljai borokat megkóstolni.
Mátra Kupa kiírás
Mátra Kupa eredmények
2011-09-10
[+] 2011-09-11-18-25 BB versenyek
Budapest Bajnokság szeptemberi versenyei2011. szeptember 11., 18. és 25.
Három, szeptemberben sorra kerülő versenyre hívnak a Budapest Bajnokság szervezői minden túraverseny iránt érdeklődőt. A versenyek jellegüknél fogva kitűnő alkalmak a sportág kipróbálására, de a tapasztaltabb versenyzők is próbára tehetik tájékozódó képességüket.
2011. szeptember 11. Tajekozodas.hu Kupa kiírás
2011. szeptember 18. Hegyvidék - Optimista Kupa
2011. szeptember 25. Gémes Kupa
2011-09-10
[+] 2011-10-01 Zöldpont túraverseny
Zöldpont túraverseny2011. október 1.
Október első szombatján a Patca környéki erdők idén is bójákkal lesznek feldíszítve. A jubileumi születésnapjukat nem régen ünneplő "zöldpontosok" így várják az arra "tévedő" túraversenyzőket.
Zöldpont túraverseny kiírás
Zöldpont túraverseny értékelés
Zölpont túraverseny eredmények
2011-08-22
[+] 2011-09-24 Zemplén Kupa
Zemplén Kupa2011. szeptember 24.
Nem csak a híresen finom zempléni babgulyásért érdemes ellátogatni erre a családias hangulatú versenyre, hiszen a Zemplén kis országunk egyik legszebb hegyvidéke. Érdemes hát versenyzés ürügyén egy hosszú hétvégét eltölteni itt.
Zemplén Kupa kiírás
Zemplén Kupa értékelés
Zemplén Kupa eredmények
2011-08-22
[+] 2011-09-17 elSant Őszi Kupa
elSant Őszi Kupa tájékozódási hétvége2011. szepember 17-18.
Erre a hétvégére már most érdemesnek tűnik szállást foglalni Pécsett vagy környékén, hiszen a rengeteg felkínált program csak ott alvással teljesíthető. A szombati egyéni és vasárnapi csapatverseny mellett lehetőség lesz tájfutni, tájékozódási íjászkodni és "Városi verseny"-en indulni. Legyünk elegen, hogy megvalósulhassanak a programok!
elSant Őszi Kupa kiírás
elSant Őszi Kupa értékelés
elSant Őszi Kupa eredmények
2011-08-16
[+] 2011-09-10 Eltájoló Kupa
Eltájoló Kupa2011. szeptember 10-11.
A versenyekkel zsúfolt szeptember második hétvégéjén szombaton a csapatok, vasárnap az egyéni versenyzők mérhetik össze tudásukat a "leopárd mintás" térképek segítségével. 2010-ben az itt megrendezett versenyek érdemelték ki az év legjobb versenye címet!
Eltájoló Kupák kiírása
Eltájoló Kupa értékelés
Eltájoló Kupa eredmények
2011-08-16
[+] 2011-09-03 Kadarka Kupa
Kadarka Kupa2011. szeptember 3.
Szarvasugrató Kupa
2011. szeptember 4.
Az őszi szezon egy "boros" versennyel indul a szekszárdi dombok között. Aki pedig szombaton elfáradna, annak érdemes másnapra is maradnia, hiszen egy különleges versenyhez lehet vasárnap rajthoz állni.
Kadarka Kupa kiírás

Szarvasugrató Kupa kiírás
Kadarka Kupa értékelés
Kadarka Kupa eredmények
2011-08-06
[+] 2011-08-17 Hungária Kupa túraverseny
Hungária Kupa túraverseny2011. augusztus 17.
Néhány lelkes tájfutó túraversenyző elhatározta, hogy a Hungária Kupán a tájfutóknak is megmutatják milyen egy jó túraverseny. Aki a túraversenyzők közül a nyári holtszezonban szeretne versenyezni, annak ideális lehetőség és a tájfutást is ki lehet próbálni.
Hungária Kupa túraverseny kiírás
2011-06-27
[+] 2011-07-16 Barátság Kupa
Barátság Kupa2011. július 16-17.
Arról, hogy nyáron se maradjunk verseny nélkül a Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE gondoskodik. Július közepén az éjszakai versenyen a csapatok, majd ezt követõen nappal az egyéni versenyzõk mérhetik össze erejüket, de lehetõség lesz a trail-O-t is kipróbálni.
Barátság Kupa kiírás
Barátság Kupa csapat eredmények
Barátság Kupa egyéni eredmények
2011-05-30
[+] 2011-06-18 Kuglóf Kupa
Kuglóf Kupa2011. június 18.
A Völgység Turista Egyesület rendezi a Kuglóffesztivál keretében ezt a nem mindennapi versenyt, melyre talán nem csak a kuglófok miatt érdemes ellátogatni.
A Kuglóf Kupa részletes kiírása
2011-05-16
[+] 2011-06-04 Hollós Kupa
Hollós Kupa2011. június 4.
A kétnapos versenyre pénteken a Hollós Kupa rendezõi által biztosított "welcome gulyás"-sal érdemes bemelegíteni, hogy szombaton kellõ energiával feltöltve lehessen nekivágni az országos egyéni bajnokság második fordulójának.
Hollós Kupa kiírás
Hollós Kupa eredményértesítõ
Hollós Kupa eredmények
2011-05-09
[+] 2011-06-05 Napernyõ Kupa
Napernyõ Kupa2011. június 5.
A kétnapos bükki hétvége idén is különleges csemegének ígérkezik, hiszen a Déli-Bükkben egyéni és csapatversenyre is sor kerül. A két verseny közül a Napernyõ Kupa az országos csapatbajnokság ötödik fordulója.
Napernyõ Kupa kiírás
Napernyő értékel
Napernyõ Kupa eredmények
2011-05-08
[+] 2011-07-0308 Tegyot-Tedot
TEGYOT, TEDOT2011. július 3-8.
Idén Sárospatak ad otthont a Természetjáró Gyerekek és Diákok Országos Találkozójának. Gyönyörû környezetben, a szokásos programokkal, túrákkal és természetesen versenyekkel várják a szervezõk a gyerekeket, diákokat és a kísérõ felnõtteket. Újdonság, hogy a találkozó versenyei jó alkalmat teremtenek az utánpótlás tanítására. A találkozóról részletesebben a rendezvény honlapján érdemes tájékozódni.
www.tedot.hu
2011-05-08
[+] 2011-05-29 Encián Kupa
Encián Kupa2011. május 29.
Aggtelek talán kicsit messze van, de ha összekötjük a jubileumi Encián Kupát egy kis barlanglátogatással, akkor máris érdemes lehet elutazni az országos csapatbajnokság 4. fordulójára.
Encián Kupa kiírás
Encián Kupa eredményértesítõ
Encián Kupa eredmények
2011-04-26
[+] 2011-05-15 Kõbánya Kupa
Kõbánya Kupa2011. május 15.
Az április végi Varsányi Kupát követõen a Hármashatár-hegy térsége ad otthont az idei Kõbánya Kupának is, melyen a már megszokott módon, pontbegyûjtõs versenyre számíthatnak a résztvevõk. A verseny egyben a Budapest Bajnokság ötödik fordulója.
Kõbánya Kupa kiírás
2011-04-26
[+] 2011-05-14 Velence Kupa
Velence Kupa2011. május 14.
A már ismerõs térképpel ám új helyszínnel csábít versenyzésre a Velence Kupa ezen a május közepi hétvégén. Az idõben jelentkezõk idén is finom babgulyással pótolhatják a versenyen elégetett kalóriákat. Ezzel a versennyel kezdetét veszi a 2011. évi egyéni bajnokság.
Velence Kupa kiírás
Velence Kupa rendezõi értékelés
Velence Kupa eredmények
2011-04-08
[+] 2011-05-29 Gyermeknap Kupa
Gyermeknap Kupa2011. május 29.
A BTSSz Gyalogtúra és Rendezvény Bizottsága a Gémes TE-el már hagyományosan gyermeknapon is várja a versenyezni vágyókat - ezúttal a János-hegyre. A verseny egyben a Budapest Bajnokság 6. fordulója.
Gyermeknap Kupa kiírás
2011-04-08
[+] 2011-05-09 TUTI Kupa
TUTI Kupa2011. május 7.
A Turista és Természetjáró Információs Egyesület május második hétvégéjén szokás szerint a Hûvösvölgybe várja a versenyezni vágyókat. A verseny egyben a Budapest Bajnokság 4. fordulója.
A TUTI Kupa kiírása
2011-04-08
[+] 2011-04-30 Varsányi Kupa
Varsányi Kupa2011. április 30.
Idei éveben a jubileumi, 30. Varsányi Kupára kerül sor - a rendezõk az ünnepléshez igazi hamisítatlan budai tájat, a Hármashatár-hegyet választották a verseny színhelyéül. A verseny egyben az OTTCsB 3., valamint a Budapest Bajnokság 3. fordulója.
Varsányi Kupa '11 kiírás
Varsányi Kupa rendezõi értékelés
Varsányi Kupa eredmények
2011-03-28
[+] 2011-04-16 Kolacskovszky
Kolacskovszky Lajos túraverseny2011. április 16.
Felsõtárkány térségében rendezi meg ez évben a Heves Megyei Természetbarát Szövetség a szokásos tavaszi természetjáró tájékozódási túraversenyét, melyre B és C kategóriákban várnak versenyzõket.
Kolacskovszky Lajos túraverseny kiírása
2011-03-19
[+] 2011-04-09 Rezét Kupa
Rezét Kupa2011. április 9.
Kunfehértó környékén, a szokásos alföldi tájon kerül megrendezésre a XIV. Rezét Kupa. A rendezõk idén is a megfelelõ verseny-távok megválasztásával szeretnék elérni, hogy a csapatok a sík terep ellenére is a verseny végére kellemesen elfáradjanak.
A verseny egyben az országos csapatbajnokság második fordulója.
Rezét Kupa kiírás
Rezét Kupa eredményértesítõ
Rezét Kupa eredmények
2011-03-07
[+] 2011-03-26 Bakancsos Atom Kupa
Bakancsos Atom Kupa2011. március 26.
Itt van hát, kezdõdik a XIV. bajnoki idény! A versenyzõk már alig várják, hogy a hosszú téli kihagyást követõen ismét tájolót ragadhassanak, a rendezõk pedig a várakozásoknak megfelelõen igyekeznek idén is egy remek kis versenyt összehozni.
Bakancsos Atom Kupa kiírás
Bakancsos Atom Kupa eredményértesítõ
Bakancsos Atom Kupa eredmények
2011-02-06
[+] Tájak, bóják, versenyek
Horváth T. Csaba: Tájak, bóják, versenyek
Tájak, bóják, versenyek címmel megjelent a természetjáró tájékozódási csapatbajnokság elsõ tíz évének történetét, eredményeit és különféle más adatokat tartalmazó könyv.
Több információ itt: Tájak, bóják, versenyek
A könyvhöz és túraversenyzéshez kapcsolódó kvíz kérdéssor 1. fordulója innen letölthetõ.
Letölthetõ a kvíz 2. kérdéssora. A 2. kérdéssor megoldása és a nyertesek.
A kvíz 3. kérdéssora. A 3. kérdéssor megoldása és az újabb nyertesek.
A kvíz 4. kérdéssora is elérhető. A 4. kérdéssor megoldása a nyertesek nevével.
A kvíz befejező, ötödik kérdéssora. Az 5. kérdéssor megoldása a forduló, valamint az összesített nyertesek neveivel.
2011-02-01
[+] 2011-04-08 BOMIT túlélõ
II. BOMIT2011. április 8-10.
Egy kicsit más, ám koránt sem ismeretlen fajta tájékozódási versenyrõl kaptunk hírt, melyet ezúton teszünk közzé.
II. Bozótmíves Túlélõverseny kiírása
2011-01-09
[+] 2011-01-23 Kispest qPARK
Kispest qPARK'112011. január 23.
A téli idõszak verseny szempontjából általában holt szezonnak minõsül. A Gémes TE lelkes szervezõ már tavaly novemberben is bebizonyították, hogy ebben az idõszakban is lehet versenyezni. Akkor még csak virtuálisan, most azonban ténylegesen is leakaszhatjuk a szögrõl a tájólókat, hogy egy jót versenyezzünk ezen a téli tájékozódási parkversenyen.
Kispest qPARK'11 kiírás
Kispest qPark eredmények
2011-01-09
[+] 2011-01-01 Versenynaptár 2011
2011Mostanra megszületett a 2011. évi versenynaptár, melyet ezúton teszünk közzé. Örvendetes, hogy idén a tavalyinál több alkalommal lesz érdemes tájolót ragadni. A versenynaptárban már feltüntetésre kerültek az országos csapat és egyéni bajnokságok, valamint a Budapest Bajnokság versenyei is. A bajnokságok kiírásai is hamarosan összeállnak, elkészültük után azokat is közzétesszük.
Tájékozódási túraversenyek 2011-ben
2010-10-18
[+] 2010-11-12 TTRRT_Tiszaujvaros
2010. november 12-14.
Idén novemberben a tiszaújvárosi versenyzõtársak vállalták a szokásos év végi találkozó megszervezését. A program részben a szokásos, részben a helyi sajátosságokból adódó. Természetesen a fõ program a 2010. évi bajnokságok eredményhirdetése.
A Találkozó részletes programját és az egyéb tudnivalókat a meghívóban találjátok.
TTRRT Meghívó
A meghívó tartalmazza a "véleményezés" szabályait, a véleménylap pedig innen tölthetõ le:
Véleménylap
Idén novemberben a tiszaújvárosi versenyzõtársak vállalták a szokásos év végi találkozó megszervezését. A program részben a szokásos, részben a helyi sajátosságokból adódó. Természetesen a fõ program a 2010. évi bajnokságok eredményhirdetése.
A Találkozó részletes programját és az egyéb tudnivalókat a meghívóban találjátok.
TTRRT Meghívó
A meghívó tartalmazza a "véleményezés" szabályait, a véleménylap pedig innen tölthetõ le:
Véleménylap
2010-10-15
[+] 2010-11-20 e Kispest Kupa
e-Kispest Kupa2010. november 20.
Egy különleges virtuális túraversenyre hívják ezen a napon a Gémes TE tagjai a késõ õszi idõpontban is versenyezni vágyókat. Érdekes próbálkozásnak ígérkezik a verseny, ahol (valószínûleg) inkább a versenyzõk elméleti felkészültségét tesztelik. Minden esetre rossz idõben egész biztosan érdemes lesz gép elé ülni...
e-Kispest Kupa versenykiírás
2010-09-27
[+] 2010-10-16 Kadarka és Szarvasugrató Kupa
Kadarka Kupa, SzarvasUgrató Kupa2010. október 16.
Idén a Szekszárdi-dombságban zárul az egyéni bajnokság, remélhetõleg szép õszi idõben. A rendezõk a csapatban indulni vágyókat egy különleges versennyel várják ugyanezen a napon.
Kadarka Kupa kiírás
SzarvasUgrató Kupa kiírás
Kadarka Kupa rendezõi értékelés
Kadarka Kupa eredmények
Szarvasugrató Kupa eredmények
2010-09-21
[+] 2010-10-09 Mátra Kupa
Mátra Kupa2010. október 9.
A Mátra mindig szép. de legszebb arcát talán õsszel mutatja. Az, hogy melyik csapatnak tetszik legjobban, a verseny után kiderül. Az idén ez a verseny lesz a csapatbajnokság záró fordulója.
Mátra Kupa kiírás
Mátra Kupa rendezõi értékelés
Mátra Kupa eredmények
2010-09-04
[+] 2010-10-02 Zöldpont túraverseny
Zöldpont Tájékozódási Túraverseny2010. október 2.
Ha október elsõ hétvégéje, akkor Zöldpont. A Katica Tanyáról induló mezõny a zselici lankákon idén felfrissített térképen versenyezhet. A verseny az országos csapatbajnokság 10. fordulója.
Zöldpont Túraverseny kiírása
Zöldpont Túraverseny rendezõi értékelés
Zöldpont Túraverseny eredmények
2010-05-09
[+] 2010-06-05 Hollós Kupa
Hollós Kupa - új idõpontban!2010. szeptember 26.
Az eredeti idõpontban a rendezõk nem kaptak engedélyt a verseny megrendezéséhez. Mostanra elhárultak az akadályok, így a Zemplén Kupa másnapján is érdemes lesz az ország ÉK-i szegletében maradni. A Hollós Kupán belül egyéni és csapatversenyekre is sor kerül Bükkszentkereszt térségében. A felsõfokú egyéni versenyek egyben az országos nõi és férfi bajnokságok (elhalasztott) 2. fordulói.
Hollós Kupa versenykiírás
Hollós Kupa rendezõi értékelés
Hollós Kupa eredmények
2010-08-24
[+] 2010-09-25 Zemplén Kupa
Zemplén Kupa2010. szeptember 25.
A Zempléni-hegység ugyan messze esik az ország központjától, ám ezen a hétvégén (is) érdemes lehet elutazni Sátoraljaújhely-Rudabányácska térségébe, hiszen csodálatos természeti környezetben kerül sor a csapatbajnokság 9. fordulójára.
Zemplén Kupa kiírás
Zemplén Kupa rendezõi értékelés
Zemplén Kupa eredmények
2010-08-18
[+] 2010-09-18 elSant Õszi Kupa
elSant Õszi Kupa2010. szeptember 18-19.
A Természetjárók Napjának központi rendezvényeit ez évben az EKF jegyében Pécsett tartják - éppen ezen a hétvégén. Talán ezért is különleges az elSant tájékozódási csapat és egyéni verseny, de a Mecsek mindig csodálatos és a kiegészítõ rendezvények csábítóak, így a tájfutó verseny és a tájékozódási íjászat is érdekesnek ígérkezik. A szombati verseny az országos csapatbajnokság 8., a vasárnapi egyéni pedig a bajnokság harmadik fordulója.
elSant Õszi Kupa kiírása
elSant Õszi Kupa rendezõi értékelése
elSant Õszi Kupa eredmények (csapat+egyéni)
2010-08-05
[+] 2010-09-04 Eltájoló Kupa
Eltájoló Kupa2010. szeptember 4-5.
Új idõpontban, régi helyszínnel és "duplázással" várják a versenyzõket az Eltájoló Kupa rendezõi. A rendezõket ismerve, nem árt felkészülni matekból is...
A szombati verseny az országos csapatbajnokság hetedik, a vasárnapi pedig az országos egyéni bajnokság harmadik (valójában 2.) fordulója.
Eltájoló Kupa kiírása
Eltájoló Kupa rendezõi értékelés
Eltájoló Kupa eredmények
2010-07-04
[+] 2010-07-17 Eplény Kupa
Eplény Kupa2010. július 17-18.
Ez évben egyetlen éjszakai versenyre kerül sor a bajnokság keretein belül. Július közepén az eplényi síháznál található rajtból vághatnak neki a különbözõ pályáknak az "álmatlanságban szenvedõk".
Az Eplény Kupa kiírása
Eplény Kupa rendezõi értékelés
Eplény Kupa eredmények
2010-06-01
[+] 2010-06-12 Szuper Kupa
Szuper Kupa2010. június 12.
A DÉMÁSZ Rezét-esek vállalták azt a nem könnyû feladatot, hogy, hogy idén megrendezik a Szuper Kupát - Érsekcsanád térségében. A versenyre az A kategóriák 2009. évadban legjobjait várják a rendezõk, de ez mellett középfokú pályákon is lesz lehetõség versenyezni.
Szuper Kupa kiírása
Szuper Kupa eredmények
2010-05-18
[+] 2010-06-05 Napernyõ Kupa
Napernyõ Kupa2010. június 6.
A bükki tájékozódási hétvége másnapján a csapatok Felsõtárkány közelében mérhetik össze ismételten erejüket. A két szép helyszín miatt már önmagában is érdemes lesz ezen a hétvégén a Bükkbe látogatni.
A verseny az OTTCsB 5. fordulója.
Napernyõ Kupa kiírás
Napernyõ Kupa rendezõi értékelés
Napernyõ Kupa eredmények
2010-04-21
[+] 2010-05-22 Encián Kupa
Encián Kupa2010. május 22.
A Gyalogtúrázók Országos Találkozója keretében kerül megrendezésre a 2010. évi Encián Kupa, nem mindennapi helyszínen, "világbajnok térképen", Aggtelek közelében.
A verseny az Országos Természejáró Tájékozódási Csapatbajnokság 4. fordulója.
Encián Kupa versenykiírás
Encián Kupa rendezõi értékelés
Encián Kupa eredmények
2010-03-19
[+] 2010-04-10 Rezét Kupa
Rezét Kupa 2010. április 10.
Kiskunhalas és Kecel mellett Imrehegy, Kakas-hegy terepen lesz a XIII. Rezét Kupa.
A verseny az Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság 2. fordulója.
Rezét Kupa versenykiírása
Rezét Kupa rendezõi értékelése
Rezét Kupa eredmények
C kategória megoldások
2010-03-01
[+] 2010-03-27 Bakancsos Atom Kupa
Bakancsos Atom Kupa2010. március 27.
Már biztosan ti is nagyon készültök a versenyszezonra, mert a BAK rendezõi is így vannak ezzel. Nekünk tavaly nagyon tetszett a Bátaapátitól délre fekvõ táj. Ha neked is tetszett, gyere nézd meg idén is, ha pedig nem voltál, akkor azért gyere el.
A verseny az Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság 1. fordulója.
Bakancsos Atom Kupa elõzetes kiírás
Bakancsos Atom Kupa versenykiírás
Bakancsos Atom Kupa rendezõi értékelés
Bakancsos Atom Kupa eredmények
A felsõfokú pályákon indult csapatok versenyzõkartonjai és kapcsolódó dokumentumok: http://turaversenyek.fw.hu
2010-02-25
[+] 20100225 Budapest bajnokság
A Budapest Bajnokság szervezõinek nyílt leveleA Budapest Bajnokság alapfokú és középfokú kategóriákban meghirdetésre került kiírásaihoz kapcsolódó tudnivalókat a fõszervezõk nyílt levélben tették közzé.
Idén is igazán sokszínû verseny évad ígérkezik...
2009-12-28
[+] 2010-01-01 Versenynaptár 2010
2010Most sem mondhatunk mást... :-)
Már sokan kerestétek, most közreadjuk a
2010. évi TÚRAVERSENYNAPTÁRAT.
Lehet tervezni, szervezni és szervezkedni - 2010-ben is számtalan versenyen vehettek részt az ország különbözõ vidékein.
Hamarosan meghirdetésre kerül az országos csapat és egyéni bajnokság is, melynek versenyei már szerepelnek a versenynaptárban.
Az ismertté váló, rendezõktõl megkapott versenykiírások az eseménynaptár adott napjához rendelve és fõoldali hírként is megjelennek majd a honlapon.
2009-10-01
[+] 2009-11-1315 TTRT Paks
Eredményhirdetések (OTTCsB, OTTEB)
2009. november 13-15.A bajnoki évad lezárásaként, ezen a hétvégén minden túraversenyzõt szeretettel várunk Pakson az országos csapat- és egyéni bajnokságok eredményhirdetéseire, beszélgetésre, szabályzatmegújításra és még sok programra.
A találkozó részletes kiírása
A találkozó egyik kísérõprogramja, a Paksi Városismereti Túraverseny 15 csapat részvételével zajlott.
Paksi Városismereti Túraverseny megoldása Paksi Városismereti Túraverseny eredménye
2009-09-22
[+] 2009-10-10 Mátra Kupa
Mátra Kupa2009. október 10-11.
Kétnapos rendezvénnyel zárul az országos bajnoki idény. A szép õszi ruhába öltözött Mátra várja ez évben is a versenyzõket évadzárásra. Szombaton a csapatok, vasárnap pedig az egyéni indulók sorrendje véglegesedik.
A Mátra Kupa kiírása
Mátra Kupa egyéni eredmények
Mátra Kupa csapat eredmények
2009-09-08
[+] 2009-10-03 Zöldpont
Katica Tanya Zöldpont túraverseny2009. október 3-4.
Nappali egyéni és éjszakai csapatverseny - bajnoki résztvevõknek szinte kötelezõ elfoglaltság ez a hétvége a Zselic lankás dombjai között. A két versenyen kívüli idõpontban pedig a Katica Tanya meglátogatása szolgálhat kikapcsolódásként.
A Zöldpont túraverseny kiírása
Zöldpont túraverseny értékelése
Zöldpont túraverseny eredmények
2009-07-22
[+] 2009-09-27 Gémes Kupa
Gémes Kupa2009. szeptember 27.
Különleges meglepetéssel várja ezen a hétvégén a túraversenyzõket a János-hegyre a Gémes Természetjáró Egyesület: a verseny végén, a libegõn ülve magasból is megtekinthetik a versenyzõk a pálya egy-egy részét.
A Gémes Kupa kiírása
2009-08-28
[+] 2009-09-26 Zemplén Kupa
Zemplén Kupa2009. szeptember 26.
Ismét igazán hangulatos helyszín, Rudabányácska ad otthont az idei Zemplén Kupának, mely verseny az országos csapatbajnokság 13. fordulója.
A Zemplén Kupa kiírása
Zemplén Kupa értékelés
Zemplén Kupa eredmények
2009-08-31
[+] 2009-09-1920 elSant Tájékozódási hétvége
elSant Tájékozódási hétvége2009. szeptember 19-20.
Immár hatodik alkalommal hívják a túraversenyzõket a Mecsekbe egy egész hétvégére a rendezõk, akik eddig minden évben szolgáltak újdonsággal. Nincs ez másképp idén sem, hiszen most a tájékozódási íjászatot próbálhatják ki az érdeklõdõk.
Az elSant Tájékozódási hétvége kiírása
elSant versenyek értékelése
elSant versenyek eredményei
2009-08-14
[+] 2009-09-13 Optimista Kupa
Hegyvidék-Optimista Kupa2009. szeptember 13.
A Hûvösvölgyi gyermekvasút végállomásától rajtolhatnak a Budapesti Tájékozódási Túrabajnokság résztvevõi a H-K Optimista Sk és a Gémes TE egyesületek tagjai által megrendezésre kerülõ versenyen.
A Hegyvidék-Optimista Kupa kiírása
2009-08-25
[+] 2009-09-12 Velence Kupa
Velence Kupa2009. szeptember 12.
A beígért terep ugyan bozótos, csalános, ám szép helyen, profi rendezõk várják a csapatbajnokság 11. fordulójának számító versenyre a bakonyi rengetegben versenyezni vágyókat.
A Velence Kupa kiírása
Velence Kupa értékelése
Velence Kupa eredmények
2009-07-22
[+] 2009-08-29 Agropark Kupa
Agropark Kupa2009. augusztus 29-30.
A nyár utolsó hétvégéjén idén is a Rejtek turistaházhoz várják a kazincbarcikai természetbarátok az éjszakai túraversenyzés kedvelõit. A verseny egyben az országos csapatbajnokság 10. fordulója.
Az Agropark Kupa kiírása
Agropark Kupa értékelése
Agropark Kupa eredmények
2009-06-29
[+] 2009-07-11 Eplény Kupa
Eplény Kupa2009. július 11-12.
Az idei szezon elsõ éjaszakai versenyét Eplény mellett rendezik, de akinek van kedve hozzá másnap, nappali versenyen is tesztelheti tudását a "bakonyi rengeteg"-ben. Az utóbbi versenyrõl a verseny hivatalos honlapján tájékozódhattok.
Eplény Kupa éjszakai túraverseny kiírása
Epény Kupa értékelése
Eplény Kupa eredmények
2009-06-04
[+] 2009-06-27 Demeter Tájhétvége
Demeter Tájékozódási Hétvége2009. június 27-28.
Szuper Kupával, Demeter Kupával és Egyéni Bakancsos Kupával várjuk erre a hétvégére a tájékozódási versenyzõk táborát Kunfehértó térségébe. A versenyek közt pedig alkalmunk lesz beszélgetni, értékelni, kikapcsolódni.
A Demeter Tájékozódási Hétvége részletes kiírása
Demeter Tájékozódási Hétvége értékelése
Demeter Tájékozódási Hétvége eredmények
2009-06-09
[+] 2009-06-20 Kuglófkeresõ verseny
Kuglófkeresõ verseny2009. június 20.
A Váraljai Kuglóf Fesztivál keretében a Völgység Turista Egyesület szervezésében idén is lesz tájékozódási túraverseny. A résztvevõk természetesen finom kuglófot lakmározhatnak.
Kuglófkeresõ túraverseny és teljesítménytúra kiírása
2009-05-13
[+] 2009-06-06 Hollós Kupa
Hollós Kupa2009. június 6.
Az egyéni bajnokság kezdete ez évben kitolódott. Idén a legnagyobb hagyományokkal rendelkezõ egyéni verseny, a Hollós Kupa lesz a bajnokság elsõ fordulója.
A Hollós Kupa kiírása
Hollós Kupa értékelése
Hollós Kupa eredmények
2009-04-26
[+] 2009-05-23 Köztársaság Kupa
Köztársaság Kupa2009. május 23.
A Zöldsport Egyesület és a Benke Rezsõ Természetjáró Szakosztály tagjai Julianna-major környékén rendezik versenyüket. A hagyományos túraverseny kategóriák mellett idén GPS kategóriában is lehetõség lesz versenyezni. A verseny az országos bajnokság 8., a Budapest Bajnokság 6. fordulója.
A Köztársaság Kupa kiírása
Köztársaság Kupa értékelése
Köztársaság Kupa eredmények
2009-05-03
[+] 2009-05-16 Encián Kupa
Encián Kupa2009. május 16.
A B-A-Z megyei Természetjáró Szövetség a Bükk-hegység egyik nagyon szép részén, Létrás-tetõn rendezi meg a XXVIII. Encián Kupát. A verseny egyben az országos csapatbajnokság 7. fordulója.
Az Encián Kupa kiírása
Encián Kupa értékelése
Encián Kupa eredmények
2009-04-18
[+] 2009-05-09 Eltájoló Kupa
Eltájoló Kupa2009. május 9.
A Hírös Hátizsákosok a Kiskunság változatos homokbuckáin rendezik immár negyedik alkalommal versenyüket, amely az országos csapatbajnokság 6. fordulója.
Az Eltájoló Kupa kiírása
Eltájoló Kupa értékelése
Eltájoló Kupa eredmények
2009-03-22
[+] 2009-05-09 TUTI Kupa
TUTI Kupa2009. május 9.
A Turista és Természetjáró Információs Egyesület május második hétvégéjén a Hûvösvölgybe várja a versenyezni vágyókat. A verseny egyben a Budapest Bajnokság negyedik fordulója.
A TUTI Kupa kiírása
2009-04-15
[+] 2009-05-02 Napernyõ Kupa
Napernyõ Kupa, Kolacskovszky csapatverseny2009.május 2.
és
Agria Napernyõ Kupa
2009. május 3.
A május eleji hosszú hétvégére a Heves Megyei Természetbarát Szövetség és a Kárpát Egyesület egri tagjai három versennyel is készülnek, melybõl az egyik igazi kuriózumnak ígérkezik. A Napernyõ Kupa az oszágos csapatbajnokság 5. fordulója.
Napernyõ Kupa kiírása
Kolacskovszky Lajos túraverseny kiírása
Agria Napernyõ Kupa kiírása
Napernyõ Kupa értékelés
Napernyõ-Kolacskovszky eredmények
Agria-Napernyõ eredmények
2009-03-25
[+] 2009-04-25 Varsányi Kupa
Varsányi Kupa2009. április 25.
Ha április utolsó hétvégéje, akkor Varsányi Kupa. Ebben az évben a Budai-hegységben, Biatorbágy térségében kerül sor a 28. Varsányi Kupára, mely verseny az országos csapatbajnokság 4. futama, valamint a Budapest Bajnokság 3. fordulója.
A Varsányi Kupa '09 kiírása
Varsányi Kupa értékelése
Varsányi Kupa eredmények
2009-04-02
[+] 2009-04-19 Föld Napja Kupa
Föld Napja Kupa2009. április 19.
Budapesten belül, a Péterhalmi-erdõben várják a BTSSz Benke Rezsõ Természetjáró Szakosztály tagjai a Budapest Bajnokság 2. fordulójára az alapfokú és középfokú bajnokságban résztvevõket.
A Föld Napja Kupa kiírása
2009-04-03
[+] 2009-04-18 PITE Kupa
PITE Kupa2009. április 18.
Pécsbánya már sok emlékezetes versenynek adott otthont, idén itt kerül megrendezésre a II. PITE Kupa, mely verseny az országos csapatbajnokság 3. futama.
A PITE Kupa kiírása
PITE Kupa értékelés
PITE Kupa eredmények
2009-03-22
[+] 2009-04-05 Kispest Kupa
Kispest Kupa2009. április 5.
Az országos bajnokság beindulását követõen a Kispest Kupával megkezdõdnek a Budapest Bajnokság versenyei is. A Gémes TE tagjai egy különleges méretarányú térképen, a repülõtér közelében szervezik versenyüket
A Kispest Kupa kiírása
A Kispest Kupa értékelése
A Kispest Kupa végeredménye
2009-03-22
[+] 2009-04-04 Rezét Kupa
Rezét Kupa2009. április 4.
Kunfehértó mellett, egy hagyományosan jó hangulatú versenyre csábítanak a bajai "Rezétesek" ezen a remélhetõleg szép tavaszi napon. A verseny az országos csapatbajnokság 2. fordulója.
A Rezét Kupa kiírása
Rezét Kupa értékelés
Rezét Kupa eredmények
2009-03-02
[+] 2009-03-21 Bakancsos Atom Kupa végleges
Bakancsos Atom Kupa2009. március 21.
Három év "baranyai szomszédolás"-t követõen idén ismét Tolna megye ad otthont a bajnoki évad nyitó versenyének. A Demeter Egyesület tagjai és az ASE természetjárói idén is szeretettel várnak minden érdeklõdõt.
A Bakancsos Atom Kupa kiírása
Bakancsos Atom Kupa értékelés
Bakancsos Atom Kupa eredménytáblázatok
2009-02-04
[+] 2009-02-15 Virtavár 2009
Virtavár 20092002-ben és 2003-ban nagy siker volt, most a Kékes TE tagjai újra életre keltik a versenyt, ahol a télen berozsdásodott izmaidat átmozgathatod.
A Virtavár 2009 kiírása
2009-01-28
[+] 2009-03-21 Bakancsos Atom Kupa
Bakancsos Atom Kupa 2009Még sokat kell aludni a bajnokság elsõ versenyéig, de az elõzetes kiírás-t "étvágygerjesztõnek" már közzé tesszük.
A januári munkanap-áthelyezés minket is megtréfált, így a tervezettnél egy héttel korábban, március 21-én rendezzük meg versenyünket.
Idén visszatérünk Tolna megyébe, és a Geresdi-dombság egy igazán szép erdõkkel borított területére, Bátaapáti környékére invitáljuk a versenyezni vágyókat.
Érdemes készülni, mert különleges kupákkal és érmekkel gazdagodhatnak a helyezett versenyzõk, és minden résztvevõ a szokásosan jó ellátásban részesül.
2009-01-25
[+] 2009-01-21 Felhívás versenyzõknek és rendezõknek
2009 A bajnokság menüpont alá felkerültek a 2009. évi bajnoki kiírások.
Az érvényes Versenyszabályzat kiegészítéseként a Verseny Albizotság egy felhívást tesz közzé, melyet minden versenyzõnek és versenyrendezõnek érdemes elolvasnia.
2009-01-12
[+] 2009-01-01-Túraversenynaptár 2009
2009Már sokan kerestétek, most közreadjuk a
2009. évi TÚRAVERSENYNAPTÁRAT.
Lehet tervezni, szervezni és szervezkedni - idén is számtalan versenyen vehettek részt az ország különbözõ vidékein.
Hamarosan meghirdetésre kerül az országos csapat és egyéni bajnokság is, melynek versenyei már szerepelnek a naptárban.
2008-09-25
[+] 20081011-Mátra Kupa
Mátra Kupa2008. október 11.
Október második hétvégéjén a Mátra Kupával véget ér a 2008. évi bajnokság. Ennek köszönhetõen ez a verseny igazi erõfelmérõnek ígérkezik, hiszen aki még versenyben lesz a jó helyezésekért, az biztosan itt lesz. A versenyt követõen egy nyílt VAB ülésre is sor kerül, ahol az õszi versenyek értékelése történik meg, így igazi tájékozódási csemegének ígérkezik a hétvége.
A Mátra Kupa kiírása
Mátra Kupa eredmények
2008-09-10
[+] 20081004-Zöldpont túraverseny
Zöldpont túraverseny2008. október 4.
A Zöldpont Életmódklub ismerõs helyszínen, Patcán rendezi meg a Zöldpont túraversenyt, mely egyben az országos csapatbajnokság 14. fordulója.
A Zöldpont túraverseny kiírása
Zöldpont értékelés
Zöldpont eredmények
2008-09-09
[+] 20080927-Zemplén Kupa
Zemplén Kupa2008. szeptember 27.
Ez évben is "Aranygombos" Telkibánya ad otthont az országos csapatbajnokság 13. fordulójának, a Zemplén Kupának.
A Zemplén Kupa kiírása
Zemplén Kupa értékelése
Zemplén Kupa eredmények
2008-09-01
[+] 20080920-elSant Õszi Kupa
elSant Õszi Kupa2008. szeptember 20-21.
Az elSant Õszi Kupa tájékozódási hétvége keretében kerül megrendezésre az országos csapatbajnokság 12., valamint az országos egyéni bajnokság utolsó, 5. fordulója.
Az elSant Õszi Kupa tájékozódási hétvége kiírása
Az elSant rendezõi értékelése
elSant csapatversenyek eredményei
elSant egyéni verseny eredményei
2008-09-01
[+] 20080913-Velence Kupa
Velence Kupa2008. szeptember 13.
Az elsõ õszi versenyre ismerõs helyszínen, Kisgyónban várja a versenyzõket a Velence-tavi Életmód Klub Természetbarát Köre. A verseny egyben az országos csapatbajnokság 11. fordulója.
A Velence Kupa kiírása
Velence Kupa értékelése
Velence Kupa eredmények
2008-07-15
[+] 20080830-Agropark Kupa
Agropark Kupa2008. augusztus 30-31.
A Kazincbarcikai Természetbarát Egyesület a nyár utolsó hétvégéjén rendezi meg a VI. Agropark Kupa éjszakai tájékozódási túraversenyt, a csapatbajnokság 10. fordulóját.
Agropark Kupa kiírás
Agropark Kupa értékelése
Agropark Kupa eredmények
2008-07-10
[+] 20080626-Eplény Kupa
Eplény Kupa
2008. július 26-27.
2008. július 26-27.
A Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE ismét éjszakai versenyt rendez, az országos csapatbajnokság 9. fordulóját.
IV. Eplény Kupa kiírása
IV. Eplény Kupa végeredménye
IV. Eplény Kupa kiírása
IV. Eplény Kupa végeredménye
2008-05-13
[+] 20080607-Hollós Kupa
Hollós Kupa2008. június 07.
A Tiszaújvárosi Sport Club Természetjáró Szakosztálya rendezi az V. Hollós Kupa versenyt, mely az országos egyéni bajnokság 4. fordulója.
Hollós Kupa értékelése
Hollós Kupa eredmények
Hollós Kupa értékelése
Hollós Kupa eredmények
2008-05-18
[+] 20080531-Köztársaság Kupa
Köztársaság Kupa2008. május 31.
A SESE SE, a Zöldsport Egyesület és a BTSSZ Benke Rezsõ Szakosztály rendezésében.
Köztársaság Kupa kiírása.Köztársaság Kupa értékelése
Köztársaság Kupa végeredménye
2008-05-04
[+] 20080524-Hegyvilág Kupa
Hegyvilág Kupa2008. május 24.
A Velence-tavi Életmód Klub rendezi a 2008. évi egyéni bajnokság 3. fordulóját.
A Hegyvilág Kupa kiírása Hegyvilág Kupa rendezõi értékelése
Hegyvilág Kupa eredmények
2008-04-30
[+] 080517-Encián Kupa
Encián Kupa2008. május 17.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetbarát Szövetség május 17-én rendezi az Encián Kupát, a csapatbanokság 7. fordulóját.
Az Encián Kupa versenykiírása
Versenyértékelés
Encián Kupa eredmények
2008-04-15
[+] 20080511-Eltájoló Kupa
Eltájoló Kupa2008. május 11. vasárnap
A Hírös Hátizsák Egyesület rendezi a 2008. évi csapatbanokság 6. fordulóját:
Eltájoló Kupa kiírása
Versenyértékelés
Eltájoló Eredmények
2008-04-14
[+] 20080427-Varsányi Kupa
Varsányi Kupa2008. április 27. vasárnap
A 2008. évi csapatbanokság 5. fordulója az MVM SE Természetbarát és Tájékozódási Futó Szakosztálya rendezésében :
Varsányi Kupa kiírása
A verseny rendezõi értékelése.
Varsányi Kupa eredményei
2008-03-31
[+] 20080419 PITE Kupa
PITE Kupa2008. április 19.
A 2008. évi csapatbajnokság 4. fordulója, az I. PITE Kupa kiírása.
A PITE Kupa részletes eredményei.
2008-03-31
[+] 20080412 Napernyõ Kupa
Napernyõ Kupa2008. április 12.
A Kárpát Egyesület tájékozódási hétvégéje
Az "egri" versenyek kiírásai:
Kolacskovszky csapatverseny
Napernyõ Egyéni Éjszakai Verseny
Napernyõ Nappali Csapatverseny
Eredmények:
Napernyõ Kupa csapat eredmények
Napernyõ Kupa éjszakai egyéni eredmények
Térképek elérése érdekében: tovább.
2008-03-31
[+] 20080405 Rezét Kupa
Rezét Kupa2008. április 05.
A Démász-Rezét SE tájékozódási hétvégéje
A Rezét Kupa nappali és a csapatbanokság 2. fordulóját jelentõ éjszakai versenyek kiírása.
Eredmények:
Rezét rendezõi értékelés
Rezét nappali eredmények (B,C)
Rezét éjszakai eredmények (csapatbajnokság)
2008-04-02
[+] 20070329 Bakancsos Atom Kupa
Bakancsos Atom Kupa 2008. március 29.
A 2008. évi csapatbajnokság elsõ fordulója a Demeter Egyesület és az ASE Természetjáró Szakosztálya rendezésében, a Bakancsos Atom Kupa versenykiírása.
A verseny értékelése és az eredmények letölthetõk innen:
BAK-értékelés
BAK-eredménytáblázatok
A tovább gombra kattintva: a pályák.
2008-04-06
[+] 20080322-Almádi Kupa
Almádi Kupa
2008. március 22.
A Bauxitkutató Természetjáró SE versenye, az egyéni bajnokság elsõ fordulója.
Versenykiírás
Eredmények
2008. március 22.
A Bauxitkutató Természetjáró SE versenye, az egyéni bajnokság elsõ fordulója.
Versenykiírás
Eredmények
2008-02-26
[+] 20080329 BAK elõzetes
Bakancsos Atom Kupa2008. március 29.

